Vendégáték törpékkel

2009.01.25. 07:28

Kicsiny, de lelkes csapatom kirándulást tett, és vendégjátékot játszott mR.mU törpéi ellen.

A mérkőzést a könnyed puhatolózás jellemezte, hiszen egyik csapt sem ismerte egymást. A törpék támadtak, és ügyesen felőrölve a Norsca védelmet jutottak mind előrébb. Majd vitték be a labdát a gólvonalon túlra az ötödik körben. Ekkor megváltozott az időjárás, kisütött a nap, és tikkasztó hőség lett. A barbárok lerohanták a kis törpicsekek csapatát, és ügyes passzjátékkal a 7. körben szintén gólt szereztek. Az utolsó körökben egy kisebb lökdösődés volt a középvonalnál, majd a bíró lefújta az első félidőt. Ekkor 1-1 játékos összerogyott a tikkasztó hőség miatt. (A KO-ra vert játékosokon kívül.)

A szünetben az edzők gyors instrukciókat adtak a játékosoknak és elfogyasztottak 1-1 tál kitűnő rizspudingot.

A második félidőre könnyű bárányfelhők érkeztek az égre, így az időjárás is kedvezőre fordult, viszont a törpék varázsitalt ihattak az öltözőben, mert hamarabb kezdtek bele a támadásba, mint az északiak felocsúdtak volna. Be is futottak egy labdával hamar. A labda a középvonal mellé került, pont egy hosszúszakáll elé. Az eredmény kemény középharc lett, a labda megszerzéséért. A törpék igyekeztek körbezárni a labdát, a barbárok pedig a törpéket szerették volna végre a pályán kívül látni. De egyelőre a törpék voltak keményebbek. Valószínüleg acélbetétes lehet a kesztű, amivel játsznak, mert egyre több norscait látni az eszméletlenek között. De végül sikerült kiütni a labdát a fűben kúszók kezéből, de az idő szorításában a játékosok kicsit idegesek lettek, az előre futó játékosnak nem sikerült a labdát elkapnia, így maradt a végeredmény.

Törpék - Norsca 2-1

A meccs végén kiderült, hogy a nézőtéren egy igazi Norsca játékos ül, aki szívesen csatlakozna a Hótorlaszhoz. Gyorsan le is igazoltuk, mielőtt meggondolhatná magát :)

A bejegyzés trackback címe:

https://verfocim.blog.hu/api/trackback/id/tr78900759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása